A “nem” mint kapu: kontroll, kölcsönösség és a “senki” szabadsága

(egy személyes, tantrikus-integrált blogcikk a saját utamról)

Tudatosan figyelem magamban azokat a reakciókat, érzéseket és testi jelzéseket, amelyek megérkeznek hozzám. Naponta írok, mert ez segít ránézni: mivel van még dolgom.

Sok téma érkezik hozzám, hol mélyebb, hol könnyebb formában. A mai nap is így indult: itt ülök a laptop előtt, a kis naptáramban sorakoznak a feladatok, és a ha elkészülök valamivel, rózsaszín jelölővel kikipálom. Egyszerű, mégis jó érzés: látom a haladást.

Néhány téma van igazán most jelen a terembe: a minősítés, az alá- és főlérendelődés, az elvárások és az úgynevezett "egómentesség" szavai és érzései.

Ezeket bogozgatom a saját nézőpontomból.

Nem "csak tantra": idegrendszer, biztonság és fokozatosság

A szakmai identitásom egyre tisztábban formálódik. Nem csak a tantrikus intim masszázs alapjai érdekelnek, hanem az is, hogyan működik az emberi idegrendszer egy masszázs alatt, hogyan reagál a test, a lágy, finom, erős, gyors érintésre, a lassúságra, a hangokra. Mi történik a feszültséggel, a kontrollal, a szégyennel, a vággyal, az örömmel, a teljesítéssel……és hogyan lehet mindezt összekötni a spirituális szemlélettel.

Nálam nem arról szól a tér, hogy "egy csettintésre" jön az öngyógyulás. Nincs varázsmegoldás. Ez út.

A vágyat, az erotikát sokan fel tudják ébreszteni. Engem az érdekel: mi az, ami tényleg ott van a vendég testében, érzéseiben és hogyan lehet ahhoz biztonságosan kapcsolódni.

A tisztulás sokszor nem "szép". Érzések, rétegek jönnek fel, és idővel le is esnek rólunk. Néha csak annyit tudunk: ma ennyit bír a test. A következő alkalommal többet, vagy lehet kevesebbet. Nem lineáris a fejlődés.

A határ pillanata: amikor a nem megmutatja a másik ember természetét

Nagyon érdekes tapasztalás számomra, hogy amikor megjelenik egy határ, egyszerű tiszta nem, azt a másik fél hogyan kezeli.

• Van, aki megsétődik.
• Van, aki elfogadja.
• Van, aki vissza akarja venni a kontrollt és az irányítást. 

A határ pillanatában gyakran megmutatkozik a valódi kapcsolódási kultúránk.

Adok időt magamnak a válasz előtt. Sokszor már az első pillanatban tudom, mi az igaz válasz bennem, igen vagy nem, mégis hagyom ülepedni. Mert a késleltetés segít, hogy ne félelemből, megfelelésből, vagy a "jó kislány" mintából reagáljak.

Ilyenkor jönnek a belső hangok:

• "Mit fognak gondolni rólam, ha nemet mondok?"
• "Most ezért elfognak ítélni."
• "Ha nemet mondok, büntetés jön."

Itt tanultam, egy fontosat: nem minden helyzetbe kell beleerőltetni magam. Nem kell mindenkinek megfelelnem. A testem jelzését komolyan veszem.

A kölcsönösség képe: két ember egyszerre hajol

Van bennem egy kép, ami újra megjelenik: két ember meghajol egymás felé. Ez akkor szép és igaz, ha kölcsönös. Nem úgy, hogy az egyik áll, a másik hajlik. Nem úgy, hogy az egyik alkalmazkodik, a másik irányít.

A kölcsönösség nekem azt jelenti:

• figyelek rád, és közben figyelek magamra
• tisztelem a határaidat, és a sajátom is tisztelem
• nem feltételekhez kötöm a kapcsolódást
• nem minősíték, ha nemet hallok
• nem a kontrollt akarom visszavenni, hanem jelen akarok lenni

Amikor elvesztik a kontrollt: előjön a hangnem, előjön a minősítés

Megfigyeltem: amikor valaki elveszíti az irányítást, akkor néha megjelenik a minősítés, a főlérendelődés, a "majd én megmondom" hangulat. Olyan mondatok, amik nem támogatnak, hanem címkéznek: a választásainkat, hogy kihez fordulunk, mit tanulunk, merre fejlődünk.

A támogatás emel, a minősítés szűkít.

A támogatás közelít, a minősítés távolít.

A "SENKI" ereje: amikor nincs címke

A történetekben néha előkerül az is, hogy "ki vagy te", "ki vagyok én", "ki számít valakinek". Egyszer csak azt éreztem: micsoda felszabadító kimondani, hogy SENKI vagyok.

Lekerül rólam minden címke.

Egy SENKI, aki járja az önismereti útját.

Egy SENKI, aki felfedezi a saját testét, reakcióit, határait, és a világot. 

Egy SENKI, aki halad az álmai felé, lépésről lépésre.

Közben a belső igazságomhoz igazodom.

Tudod mi a különös?

SENKI-ként könnyebb tisztán kapcsolódni. Mert nincs szerep. Nincs teljesítés. Nincs megfelelés. Csak valóság van. Emberi találkozás.

Ma ezt látom: a határok nem falak. A határok kapuk. Megmutatják, ki tud tisztelettel belépni.

A "nem" nem ridegség.

A "nem" sokszor a test igazsága.

Amikor a test igazságát követed, idővel valami megnyugszik benned:

"Végre hallgatsz rám."